Örök fogság

 

Rögökbe meredő bordáid közé

a lélek immár örökre befagyott.

Hogy a végtelennek kezdőpontja van,

te, ki odahaltál, tanúsíthatod.

Esendő elménk nem foghatja még fel:

magányod hosszabb, mint az emlékezet,

és hosszabb, mint a népek földi útja,

mely egyenest a pusztuláshoz vezet.

Nem vagy lángoszlop, sem vádló maradvány,

rossz szónoklatban történelmi példa,

csak porladó csontváz, befagyott lélek,

mi hazavágy, de sosem érhet célba.

S ha Isten egyszer Baskírföldön járna,

és rácsodálkozna, hogy ki fekszik itt,

meséld el neki, mondd, hogy megtalálta

végre az utolsó kárpátaljait.

 

(Megjelent: Együtt 2016/4)