Thészeusz

 

Sok szép ifjú bús labürinthosz vészteli mélyén

édes Athénért szörnyalak által lelte halálát.

Bánat rág és sorsom vélük most kicserélném.

Sírod látva, atyám, gyász s bűntudatom tüze jár át.

 

Bár megtört a hazánkat sújtó mínoszi átok,

s végre a tartarosz alján bőg és tombol a dúvad,

héroszi tettem romlás árját hozta tirátok.

Holt fejedelmünk hantján újraidézem a múltat.

 

Fátylat küldve szememre égbe emelt a kevélység,

Tompította az elmém édes naxoszi óbor.

Éjszín gályavitorlám látod s elnyel a mélység –

így riadok fel az ágyamon esténként milliószor.

 

Életem útvesztő lett, s rám tört benne a bánat,

Mint iszonyú vérszomjjal tette a krétai vad rém.

Bárcsak tudnám ismét, merre van itt a kijárat,

és fonalad hova tetted, drágám, jó Ariadném.

 

(Megjelent: Irodalmi Jelen 2017. november)