Karácsonyi vásár

 

Késő ősz volt a Vörösmarty téren,

áradt a forralt bor fahéjillata,

standok, boltok közt az adventi fényben

ránk talált egy szürkés bankautomata.

 

Néztük, hogy dől a Váci utca népe

akcióval vonzó üzleteken át,

amíg PIN-kódom beírtam a gépbe,

és kezembe kaptam némi valutát.

 

Az otthoniaknak szuveníreket

akartunk vinni a Vörösmartyról,

nekünk pedig színes gyertya kellett,

meg fenyőfa alakú polisztirol,

 

a vásár pedig drága. Külföldiek

zsebéhez mérték ma itt az árakat.

A kofa hellót köszönt vevőinek,

s lüktetett tarka turistaáradat.

 

Elindultunk hát – két csellengő alak –

nézni, mit kínálnak a kézművesek,

a tér közepén magamhoz vontalak,

majd kalauzunk, a sodródó tömeg

 

vitt, és a legszebb portékát keresve

soká bolyongtunk a téren te meg én.

A Gerbaud-házból kilépett az este

(alkonyi cukormáz csurgott tetején),

 

mire táskába gyűlt a sok ajándék,

csokoládé, hógömb és zenedoboz.

Ha gyorsan a megállóhoz érünk, még

eljuthatunk busszal a Nyugatihoz.

 

Csókot adtál s a föld remegni kezdett.

Máig sem tudok pontos választ adni:

ilyennek érezhettük a szerelmet,

vagy csak befutott a kisföldalatti?

 

Az izzóktól ékes platánfák alatt

őrzi e rejtélyt a Vörösmarty tér.

A titkos rezgés máig is ott maradt,

s rendre felbukkan, ha két száj összeér.

 

(Megjelent: Magyar Napló, 2017. december)